Be kell vallanom, kissé irigylem a cseheket. Nemcsak azért, mert olyan lenyűgöző hangulatú történelmi városokkal büszkélkedhetnek, mint a menetpróba helyszínéül szolgáló Českỳ Krumlov, hanem azért is, ahogyan precízen kidolgozott stratégiával visszaadják tradicionális autómárkájuk régi fényét. Nem tudom, anno milyen beszélgetés zajlott le a mérnökök, formatervezők, technikusok és gyárvezetők között, a cseh öntudat azonban biztosan szóba került. Ha másként nem, hát annak kapcsán, hogy megmutassák, Mlada Boleslavban is képesek olyan minőségű autókat gyártani, mint a németországi anyacégnél, sőt… Ennek bizonyítékául elég egy röpke pillantást vetni az új jövevényre, s a félelmetesen szűk illesztések, valamint a prémiumos anyaghasználat azonnal használható információkkal szolgál.

Előny hátul

A kocsi karakteres, a szedánéval mindenben megegyező orr-részére nem térünk ki külön, hiszen ezt már korábban megtettük, ellenben a jól kihasználható, grandiózus méretű csomagteret rejtő farrész mindenképpen megér egy misét. A finoman lekerekített ötödik ajtót a korábbinál erősebben döntött D oszlopok fogják közre, ami egyértelműen a Lifestyle jellegre utal, azonban a hatásos látványelem nem ment a funkció rovására. Alaphelyzetben 580 liternyi hely várja a csomagokat, az

aszimmetrikusan dönthető hátsó üléstámlák és ülőlapok átrendezését követően pedig 1620 literig bővíthető a kapacitás. Mindeközben a sofőrnek azért sem kell aggódnia, hogy túlterheli a kocsit: az Octavia kombi akár 660 kilónyi hasznos terhet is cipelhet. Az egész autóra jellemző egyfajta átgondolt figyelmesség, így a csomagtérben is számos olyan részletmegoldásra bukkanhatunk, amely a mindennapi használatot teszi komfortosabbá. Az oldalablakok alatti párkányból kampók hajthatók ki, melyekre a bevásárláskor megtömött szatyrokat

akaszthatjuk, így menet közben nem gurulnak szét az apróbb holmik. Ugyancsak praktikus megoldás az érintésre előzékenyen feltekeredő poggyászroló (különös akkor jön jól, amikor az ember mindkét keze tele van), sőt az a 12 tárolórekesz is ebbe a kategóriába tartozik, melyek a csomagtér különböző pontjain várnak kisebb-nagyobb tárgyakra. Manapság természetes, hogy a padlóban rögzítőfüleket találunk, mint ahogyan a 12 voltos csatlakozó megléte sem kuriózum. Érdekes viszont a poggyászroló, amely opcióban olyan „fiókot” tartalmazhat, amelyben például egy összehajtott esernyőt tárolhatunk.

Harmóniában

Számos példát említhetnénk, amikor a jól eltalált formaterv rangon aluli műszaki tartalommal párosul. Nem így az Octavia kombi esetében! Miután a cseh mérnökök szabadon válogathattak a VW-konszern részegységeiből, a forma és a tartalom tökéletes harmóniában áll egymással. Az erőforrások palettája teljes egészében megegyezik a lépcsőshátú változatéval, miközben a választható erőátviteli egységek a motorizáltság függvényében módosulnak. Az 1,4-es, a két 1,6-os, valamint az 1,9-es TDI motorhoz ötfokozatú manuális sebességváltó jár, a

2.0 FSI és a 2.0 TDI aggregátok pedig hatfokozatú kézi egységet kapnak. Az alapmotor kivételével mindhárom benzines erőforrás hatfokozatú, hidrodinamikus automata váltóval is kérhető, míg a két dízelhez (ugyancsak opcióban) dupla tengelykapcsolós, DSG automata társítható. Külön említést érdemel a modell 4×4-es változata, amely kizárólag kombi karosszériával elérhető. A lemezek alatt az 1.9 TDI vagy 2.0 FSI erőforrásokat, illetve a már jól bevált, elektronikus felügyelettel

működő Haldex-kuplungos megoldást találjuk, amely a pillanatnyi igényeknek megfelelően osztja el a hajtó nyomatékot az első és a hátsó kerekek között. Ez utóbbi modell tudományát egy e célra kijelölt erdősávban tehettük próbára. Bár valódi nehéz terepre nem vitt az utunk, arra mindenképpen rávilágított a rövid kalandtúra, hogy az emelt hasmagasság (164 mm a talaj és a padlólemez távolsága) és az

alkalmazkodó összkerék-hajtás ideális párost alkot az egyszerűbb terepakadályok leküzdéséhez. Országúti körülmények között a két legizmosabb motorhoz volt szerencsém, melyek közül a dízel csendességével és nyomatékosságával, a kétliteres FSI motor pedig kifinomult futáskultúrájával lepett meg.

Hazánkban az Octavia kombi december közepétől rendelhető, az első autók azonban csak 2005 márciusában érkeznek a szalonokba, mégpedig kedvező, 4 millió forint alatti belépőáron.