A kétezres benzines papíron ugyan alaposan lefőzi a százas sprinten az 1,6-os turbódízelt, ám a gyakorlatban a gyorsulás érzete egyaránt élvezetes. A 110 lóerős HDi már 1500-as fordulattól jól húz, kicsit feljebb pedig teljes erőbedobással munkához lát. Sőt, szükség esetén az első három fokozatban az overboost funkció átmenetileg 20 Nm-rel 260-ra emeli a maximális forgatónyomatékot. Akinek a sportos vezetés azt jelenti, hogy a piros mezőig húzatja a motort, az ezt is bátran megteheti, mert a motor akkor sem veszít vehemenciájából, de eredményesebb és kényelmesebb nyomatékból autózni.

A gázolajos CC rugalmassága ugyanis igazán elismerésre méltó: gyorsan felkapcsolva is könnyedén lépést tart a forgalommal és előzéshez sem feltétlenül szükséges visszaváltani. Ötödik fokozatban 80-ról 120 km/órás sebességre 10,3 másodperc alatt ugrik, s még innen is erőteljesen húz tovább – autópályán a kényelmes utazósebesség 140 km/óra, ekkor 3000-nél cövekel le a fordulatszámmérő mutatója. Stresszmentesen autózhatunk, a kissé pontatlanul megvezetett és hosszú úton járó ötfokozatú sebességváltót szerencsére ritkán kell használni. Ugyancsak megnyugtató a kocsi fogyasztása és hatótávolsága, az 5,7 l/100 km-es tesztadattal számolva mintegy 870 kilométert tehetünk meg egy tankkal.

Zárt tető mellett szinte alig hallani a motor hangját, kizárólag erőteljes gyorsításkor szűrődik be a dízel tompa brummogása. Voltaképpen nyitott autózáskor is hasonló a helyzet, hiszen országúton a szélzaj túlharsogja a motort. Ilyenkor a menetszél finoman cirógatja az utasok bőrét, a visszatérő légáramlatok azonban összekócolhatják a hosszú hajúakat. Nagyobb tempónál pedig mindenképpen elkél a szélterelő.

A két rögzítőkar kioldását követően a tető gombnyomásra (10 km/órás sebességig akár menet közben is), 20 másodperc alatt tűnik el a csomagtartóban, ám az ablakokat nyitáskor is, záráskor is utólag kell felhúzni. Jó minőségű úton származásához híven franciás kényelmet nyújt a 206 CC, a kisebb úthibákat „simára vasalja” a futómű, a mifelénk jellemző nagyobbak azonban felfedik a sprőd rugózást.

Ebben a méretosztályban továbbra sem látom sok értelmét a +2 ülésnek, mert oda legfeljebb csomagot lehet pakolni, esteleg gyermekülést beszerelni – ám kisbabával a legritkább esetben kabriózik a felelősségteljes szülő.

Bőséges alap

A Peugeot 206 CC 1.6 HDi felszereltsége szinte teljes, többek között alapáron kapjuk a kikapcsolható menetstabilizáló rendszert, az automata légkondicionálót, az esőérzékelős ablaktörlőt és a sötétedéskor automatikusan felkapcsolódó fényszórót. Csupán a bőrkárpitozás, a nyolchangszórós és mélyládával kombinált, 240 wattos JBL hifi, a kesztyűtartóba építhető CD-váltó és a metálfényezés szerepel az extralistán. Ennek megfelelően az autóért közel ötmillió forintot kérnek, pontosan annyit, mint a kétezres benzinesért. Az „egyhatos” alapmodellhez viszonyítva az árkülönbség félmillió forint, ha viszont számításba vesszük a gazdagabb felszereltséget is, akkor a gázolajos mindössze 25 ezer forinttal drágább. Így pedig már a bolondnak is megéri, nemde?