Amerika egyik jelképe a Jeep, mégis elveszítette önállóságát, a Chrysler márkája lett, majd azzal együtt került a német Daimlerrel közös konszernbe, ahol a németeké a döntő szó. Márpedig elképzelni is nehéz furább jelenséget, mint egy tolldíszes indián főnököt német bőrgatyában! Micsoda civilizációs konfliktus… Két, önmagában kiváló, de egymástól merőben eltérő ipari, vállalati és kommunikációs kultúra találkozott, sőt ütközött egymással, s nem csekély feladat volt az összefésülésük. Pedig a laikusnak talán nem is kézenfekvő, hogy mi volt ebben olyan nehéz. Hiszen mindketten jó autókat gyártottak – vagy nem? De igen, csakhogy másképpen jókat. Szerencsére a harmadik generációs Jeep Grand Cherokee még a nagy harmonizálás után is alapvetően más, mint egy M- vagy G-osztályú Mercedes. Ízléstől függően lehet ezt akár hátránynak, akár előnynek is tekinteni.
Lényegre törő
Amerikában a praktikum, a használati érték számít elsősorban, ideát a designban, tapintásban, illatban manifesztálódó minőségi hatás. A Nagyfőnök nem sokat törődik a részletekkel, nála teljesen rendjén való, hogy az esőérzékelő vezetékei kuszán tekeregnek a belső tükörnél, vagy hogy kissé rideg hangulatú, kemény műanyagból van a műszerfal. Neki az számít, hogy tágas és kényelmes az utastér, közel két köbméteres a csomagtartó, hatmázsányi a teherbírás, továbbá 3,5 tonnás utánfutót vontathat a jármű. Ezzel már rendes méretű vitorlást lehet levinni az Adriára! Józan szemléletre vall a konstrukció is. Minek soklengőkaros hátsó futómű, ha minden élethelyzetben kiválóan
viselkedik a masszív, tönkretehetetlen és jóval kevésbé költséges merev tengely is? Minek hétfokozatú automata (ilyen van az M-osztályban), ha a bársonyosan és fürgén kapcsoló ötfokozatúval is lehet viharos tempóban végigralizni egy országúton, vagy egyenletesen suhanni az autópályán? Legyen inkább olyan hajtásrendszere a kocsinak, amellyel minden lehető helyzetből kivágja magát; s az elektronikusan felügyelt Quadra-Drive II éppen ilyen. A V6-os dízelmotort viszont az M-osztálytól vették át, s helyesen jártak el, mert Amerikában annak elenyésző lesz a piaci részesedése, Európában viszont nyerőnek számít.
Ízig-vérig
Részleteiben is ízig-vérig amerikai a Grand Cherokee. Ezerféle hasznos, programozható funkciója van, a központi zár működési módjától a kísérőfény beállításán keresztül odáig, hogy minden egyes zárnyitáskor felvegye-e a beszállást megkönnyítő helyzetet a vezetőülés, de ezeken egykettőre, könnyen kiismeri magát az ember. Nincs nagy hókuszpókusz: egy középkonzoli gombbal lehet léptetni a menüt a fordulatszámmérő zöldesen fénylő kijelzőjében, egy másikkal meg választani a pontok közül. Pofonegyszerű! Az elektromosan állítható és behajtható külső tükrök gombját sikerült úgy elhelyezni, hogy csak ügyes ember férjen hozzá, ezt viszont rögtön helyrehozza egy másik gomb a váltókar előtt: ezzel a pedál helyzetét állíthatjuk a vezetőüléshez képest. Nem sok autó kínál ilyet, pedig nagyon jó! A sebességrögzítőt a volán felénk néző felületén kapcsolgathatjuk, a rádiót pedig a küllők hátoldalán.
Összességében maximálisan elégedettek lehetünk a vezetőhellyel, mert kiválóan testre szabható. Kellemesen érzik magukat az útitársak is, mert jól elférnek, s a
kétzónás, hátra is dolgozó klíma megfelelően nagy teljesítményű. Csak rakodóhelyből jutott kevés: a kardánbox fedeles rekesze mély ugyan, de a hátsó kartámaszé már nagyon lapos, a kesztyűtartó csupán átlagos, az ajtózseb meg egy rossz vicc. A poggyászteret egy lapos tálca tagolja a padló alatt, s külön helyük van a tartozékoknak. A rakományt rögzítőgyűrűkhöz kötözhetjük le. A rakodóperem magas, előnyös viszont, hogy a külön felnyíló hátsó szélvédő megkönnyíti a turkálást a poggyász között. Az Újvilágra jellemző a Grand Cherokee kistafírozása is. A zenét hatlemezes CD-tárat tartalmazó rádió szolgáltatja, igen jó minőségben, az ülések bőrhuzata kissé izzasztó, de egy-egy dagonyázás után könnyű megtisztítani.
Harcostárs
A magyar ember harctéren közlekedik – sok az ellenségesen viselkedő, agresszív autós, az utakat meg mintha tankok dúlták volna fel. Ilyen körülmények között nincs jobb útitárs egy indián harcosnál! Elképesztő, mennyire simán siklik át a Grand Cherokee a legkülönfélébb gödrökön és kátyúkon, kiálló villamossínen, „fekvő rendőrön.” Csak úgy átröppenünk
ott, ahol mások nagyokat huppanva szerencsétlenkednek. Ami pedig a vadkeleti közlekedőket illeti, ők legalább velünk szemben szabályosan viselkednek, ha meglátják a sötétített üvegű, tekintélyes járművet. Autópályán nincs betartás és feltartás, országúton szépen hagynak előzni, így kihozhatjuk a kocsiból, ami benne van. Ez pedig nem kevés. Erélyes gázadásra a hegyoldalon leguruló malomkő ellenállhatatlan erejével lódul meg a bő két tonna, hogy pillanatok alatt elérje a természetes utazósebességének számító 160-170-et.
Feljebb már nem olyan fickós, 200-nál vége is a mulatságnak, de mivel mindig, feltétel nélkül rábízhatjuk magunkat az erős, jól adagolható fékre, s mert kanyarban, sávváltáskor is maximálisan jóindulatú, kiszámítható a kocsi viselkedése, könnyedén érhetünk el nagyon magas átlagsebességet. Hullámos aszfalton, forszírozott kanyarodáskor kissé pattog oldalra a jármű, de ezt is önmagával párhuzamosan, könnyen uralhatóan teszi. Utasaink észre sem veszik, hogy mennyivel megyünk, legfeljebb annyiból, hogy hátul kicsit csúszkálnak ide-oda a kanapészerű bőrbútoron. Annak sincs akadálya, hogy éjszakai expresszt játsszunk, mert a régimódi, relés kapcsolóra működő reflektorok egyenletes, nagyon messzire nyúló fénykévével terítik be az utat. Apropó, világítás: azt hiszem, ez az egyetlen autó az életemben, amelyiknek fekete a vészvillogó kapcsolója, s az is szerencsétlen helyre, a kormányoszlopra került, ahol nem éri el az utas.
A képességek ismeretében nem lepődhetünk meg, hogy a mai technika csúcsát képviselő dízelmotorral is bő 13 literes fogyasztás jön ki, ami 600 kilométer körüli hatótávot ad, visszafogott stílusban viszont akár 1000 kilométert is elmehetünk egy tankolással. Ez is hozzátartozik a függetlenségnek ahhoz a közúton és terepen egyaránt megnyilvánuló érzéséhez, amelyért sokan becsülik a Grand Cherokee-t. Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy a jelek szerint nálunk is itt van Amerika, annyiból mindenesetre, hogy mintha csak a mi viszonyainkra szabták volna az “indián főnök” tulajdonságait: békében barátként, harcban szövetségesként aranyat ér!
