Hogyan vegyünk régi Rovert

2011.03.04. 06:20

Mindig elképedek, amikor első autóként rögtön milliós tételekben gondolkodnak emberek – ennek következményeit a válsággal kapcsolatban már ismerjük. Én visszatértem a kilencvenes évekbe, az akár eldobható autókhoz, mert minimális ügyességgel sokkal jobban jövök ki, mintha félmilliós nagyszerviz számláim lennének. Én annyiból pont autót vettem nemrégiben, sőt bőven az alatt is. Az általános ellenérzés miatt vannak egyszerű szabályok, hogyan vegyünk jó autót jó áron. Először is: olcsó autót kispénzűek vesznek, ők szeretnék megúszni kis költségekkel és kis fogyasztással. Ezért a két liter feletti autók szinte alig eladhatók – jó áron hozzá tudsz jutni, ha beletörődsz, hogy meg kell tartanod egy darabig.

Az automata váltó szintén halálos ítélettel ér fel: nem szeretik, mert nálunk a sportosság a mánia, valamint félnek a javítási költségeitől. Az olyan egzotikumokat szerintem nagyjából el is kell felejteni, mint francia, angol és olasz autók. Bár egy mániákus, mint a Csikós, képes eljárni Fiat roncsokkal, ő azonban szeret szerelni – én utálok. A Rovar, vagyis a Rover 623 látszólag nem illik a képbe – csakhogy ez valójában Honda, vagyis futóművestől, motor-váltóstól japán. Önmagában a Rover–Honda párhuzamnak nem szabad bedőlni: nem Honda minden korabeli Rover. A hatos sorozaton kívül talán a második generációs 416-ost szabad megvenni, abban van még Honda-motor, de tudomásom szerint a többi 400-asba már saját fejlesztésű motort raktak, amit jobb elfelejteni.

A hatos Rover a kasztnielemeken kívül minden alkatrészében ugyanolyan, mint az én Honda Accordom, ezért mertem javasolni egy barátomnak. Bár amikor sok-sok különféle típusú roncs megtekintése után megláttuk a hirdetésben 3 kilóért, még mindig erősen gyanús volt. A feltétel nála egyetlen dologban merült ki: automata legyen, mert most kezd vezetni, ráadásul szereti is az automata váltót. Én igyekeztem kordában tartani az ügyet azzal, hogy további kritériumokat állítottam fel: legyen rozsdamentes, ne hiányozzanak díszlécek és hasonló elemek, ne legyen horpadt és legyen kívül-belül kulturált. Természetesen nem vártam 120 ezer km-es futást és nem szereztünk be rétegvastagság-mérőt, ebben az árkategóriában felesleges.

Winkler szerint a retkes autó a tulaj őszinteségét szimbolizálja azzal, hogy a valós körülményeit látjuk: nem glancolja ki eladásra, elrejtve a hiányosságokat, mint egy nepper. Szerintem viszont az ilyen autó a tulaj igénytelenségét mutatja – aki még eladáskor sem képes lemosni az autóját, eleve retkesen jár vele kívül-belül, vajon milyen igényességgel szervizelte?

Ez a második pont: ha kiválasztottunk egy tűrhető megbízhatósággal és elérhető alkatrész-utánpótlással rendelkező típust, fel se hívjuk az olyat, ami már a képen igénytelenül néz ki. Ha egy autó utasterét szeméttárolónak használják, ennek az esztétikai szintnek megfelelő műszaki állapotra számíthatunk. A képeken sajnos gyakran nehéz felmérni a kasztni rossz állapotát: jól kinéző autók lehetnek a valóságban elképesztő állapotban. Rozsdaboglyát nem szabad venni, a kasztnizás-fényezés nagyon sokba kerül. Épp annyiba, hogy érdemes akkor már a kétszázezerrel magasabb kategóriában keresni.

Ne dőlj be egy – belül tök jó – 100-as Audinak, mert csak pár díszléc hiányzik, kicsi a rohadás meg végig van horpadva az oldala. Ha kiszámolod, mennyibe kerül a kasztnimunka és négy elem fényezése, rögtön rájössz, mennyit költhetsz rá azért, hogy annyit érjen, amennyiért vetted. Semmiképp nem szabad olyan autóra még csak gondolni sem, amelynek láthatóan nagyjavításra van szüksége: csak olyan jöhet számításba, amely műszakilag és esztétikailag is megállja a helyét úgy, hogy legalább egy évig ne kelljen hozzányúlni. Nemrég szegtem meg a szabályt egy Twingóval: 200 ezret költöttem rá úgy, hogy kicsivel kevesebbért tudtam eladni, amennyiért vettem – és ha eleve annyiért kerestem volna, hibátlant és szebbet vehetek. A minimális esztétikum is fontos: ki akar szakadt autóval járni, hogy csövesnek nézzék, ráadásul 300 méterenként megállítsa egy rendőr?

Néha azonban logisztikai értelemben bevállalósnak kell lenni: egy jó ár jelentheti azt is, hogy az adott faluban nincs igény az autóra, a vevők pedig nem mennek el érte. Így alapos telefonos érdeklődést eszközöljünk, amit mindig azzal kezdjünk, van-e rozsda. Himi-humi válaszra udvariasan köszönjünk el. Szerencsém volt, amúgy is arra jártam, ahol ezt az autót hirdették: kis falu az M3-as vonzáskörzetében. Az utak rettenetesek, volt rá esély, hogy valami széthullott futóművű iszonyatot találunk. Jó pár éve történt, hogy egy Jaguart néztünk egy barátomnak hasonló körülmények között, és ilyenkor mindig félő, hogy az autót egy mentális mezőgazdász szántani használta. Azzal a Jaguarral nem csak átvitt értelemben hordtak ganét: tetőig volt sáros, mindene rozsdás, jól láthatóan sáros-szaros gumicsizmával retkezték össze a bőr utastér maradványait, bónuszként a V12-es nyomott egy szép kék füstöt.

A Rovar viszont szemre rendben volt, így másnap visszamentünk érte, vállalva, hogy a nappali fényben esetleg sokkot kapunk. De nem kaptunk. Sőt a próbaút megerősített, hogy nem rossz autó ez. A rettenet úton sem voltak különösebb futóműzajok, a váltó szépen váltott, a motor szépen járt. Érdekes tényező még az eladó személye: ezek az autók általában neppernél vannak, nem tulajdonosnál, mint jelen esetben. Néztünk olyan BMW-t – amiről szerencsére sikerült a haveromat lebeszélnem –, amit a tulaj nem engedett kipróbálni. Egy másik barátom nemrégiben beszélt egy olyannal, aki köszönés helyett azt mondta a telefonba: „mi van?”

Sosem szabad ráizgulni egy autóra úgy, hogy az eladó egy paraszt – ebből az üzletből biztosan nem jössz ki jól, és az intelligencia könnyen jelentkezhet a műszaki állapotban is. Ha a mi van megteszi köszönésnek, könnyen lehet, hogy a gazdaságosolaj elég a motornak. Mi ugyan a közvetlen eladóval akkor még nem találkoztunk, csak az édesapjával, egy középkorú úriemberrel. Olyan rokonszenves benyomást keltett és olyan szinten beszélgettük-poénkodtuk végig a procedúrát, hogy nem volt pofám 250-et bemondani, így végül 280-ban egyeztünk meg.

280 ezer forint egy 1994 körüli, közel hibátlan, automata, friss műszakis Rover 623-ért!

A hibák: a bőr kissé viseltes. A tetőn a fényezést megmarta valami. A motorháztetőt fényezni kell, mert nemrégiben nekilökték egy előtte álló autónak, amitől hátul csak karcos lett. A sárvédőívek hátul kezdenek pöttyözni, ez Rover/Honda-betegség – ez az autó nagyrészt ugyanabban az üzemben készült, mint a korabeli Honda Accord. Amikor a szerződés megkötése után kihoztak egy mosóporos doboznyi alkatrészdobozt azzal, hogy tegyük el, hogy tudjuk, mit cseréltek mostanában, majdnem sírva fakadtam. Új benne a komplett vezérműszett, vízpumpástól. Olaj, váltóolaj, szűrők, fékbetétek, kormányösszekötő. Össze se számolom, mennyivel vagyunk beljebb!

Hazaúton felfedeztünk némi féltengelyhibát, ami a rossz úton nem volt észlelhető, majd a szerelőm inspekciója két trapézgömbfejcserét mutatott, egy repedt első lámpánk is van. Meg persze némi fényezés, de a nagyját hagynám a francba, legalább nem kell izgulni, mikor húzza meg valami gyökér. Előbbieket hamarosan gyógyítjuk, addig is jön az átírás. A Rovar valószínűleg 12-13 litert fog enni városban, ami ijesztő a mai dízelekhez képest, de úgy gondolom, eltart egy darabig elautózni azt az 1-2-3 vagy több millió forintos különbséget – mert ez tokkal-vonóval meg fog állni 400 ezer forintban.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!