Verhetetlen - Dacia Logan 1.5 dCi Ambiance Arctic

Vágólapra másolva!
Fikarcnyit sem változott, ugyanaz maradt, aki volt. Kapott viszont egy nem különösebben modern, ám annál megbízhatóbb dízelmotort, ezek után nekem eszembe se jutna benzinest venni. Dacia Logan gázolajjal, videóval.
Vágólapra másolva!

Autósmozi > Videón a dízel Dacia!

Daciával foglalkozni mindig hálás téma. Elég ezt az egy szót belefogalmazni a címbe, és a kedves olvasó - ahogy Ön is - már kattint is, bizonyítva a tételt, hogy olcsó autóról nem lehet eleget írni. Tényleg nem. A nálunk kapható legfapadosabb fapadosról, a Loganról ezerszer és egyszer értekeztünk már (teszt 1, teszt 2), de most kötelező újra: megjelent ugyanis a dízelmotoros változat.

Persze Ön ezt valószínűleg már jól tudja, hiszen a menetpróba tapasztalatait Nógrádi kolléga korábban röviden már összefoglalta. Nem akarok senkit érdektelen, belső részletekkel untatni, az első bekezdésre utalva mégis fontosnak tartom megemlíteni: a cikknél megjelenésekor nem volt mifelénk olvasottabb. Törvényszerű ez egy annyira hatalmas nagy érdeklődéssel várt autó esetében, mint a dízel Logan, a teszt során éppen ezért arra kerestem a választ, megéri-e a körülötte zajló nagy felhajtás. A válasz a második oldal legalján keresendő.

A Logan már jó ideje koptatja szeretett fővárosunk kátyúszabdalt fő-, és mellékútvonalait (is), ennek dacára akadnak még olyanok, akiknek új, és nem látták ezelőtt közelebbről. A történeti hűség kedvéért ideírom: fotózás közben előbb egy spániel (sajnos őt elfelejtettem lekapni), majd a gazdája "támadt" rám, az idősebb úriember nézegetett, nézegetett, aztán csak meg merte kérdezni: - És mégis miféle autó ez?

- Az új Dacia - mondtam, mire szinte vég nélküli eszmecsere következett a román autógyártás múltjáról, jelenéről és talán jövőjéről is, meg persze kiderült, hogy korábban a bácsinak is Daciája volt. Szerinte az új nagyon szép, a belsejét például külön megdicsérte, na pont ő az a kategória, aki ha tehetné, azonnal rohanna a legközelebbi kereskedésbe és befizetne egy Loganra. És nem biztos, hogy csak az ára miatt.

Forrás: [origo]A Logan ugyanaz maradt, aki volt. Masszív, tágas, az átlagosnál magasabb hasú limuzin négy darab ajtóval és semmi csicsával, pont hogy egy nem túl szép, de véletlenül se csúnya valami. Sok-sok műanyaggal a hűtőrács, illetve a lökhárítók környékén, fura ez amúgy, hiszen a miénk elvileg (és gyakorlatilag is) színrefújtas volt. Nem baj, csak jól áll a Logannak, hogy a feketeségből mindenképp jut előre és hátra is, tervezésénél amúgy sem a szépség volt az elsődleges szempont. És a külsőről ezennel ennyit, hiszen rengetegszer letárgyalt téma.

Forrás: [origo]Ugyanígy nem túlragozandó a beltér sem, láttuk már, ismerjük, itt se változott semmi, műszerfalostul, nem dönthető háttámlástul, mindenestül ugyanaz. Egy családnak maximálisan elegendő a rendelkezésre álló tér, hátul fejek, lábak, mindenek jól el tudnak lenni, hogy a kárpitok és műanyagok közben esetleg kicsit gyengébb minőségűek, nem számít semmit se. Szintúgy, hogy az első ülések hátulja olyan, mintha linóleumból lennének, ha így lehet megfogni a költségeket, hát legyen. Már nem zavarnak az innen-onnan ravaszul kikandikáló csavarok sem, ettől lesz a hangulat olyan, amilyen. Loganos. És a csomagtartó 510 literes űrtartalma továbbra is ámulatba ejtő.