Brokátbordó gyönyör - Toyota Avensis 2.0 D-4D Sol

Korábbi menetpróbánkban már olvashattak a felfrissített modell bemutatkozásáról, amely nem csupán vizuális változásokat, de új motort is jelentett. Most pedig teszteltük is a négyajtós változatot az új dízellel, egy eddig még nem látott színben. Átvételkor a Toyota képviselője lebarnázta, mi lepadlizsánoztuk (nem rosszallóan), míg a hivatalos megnevezése: brokátbordó metál. Mindenkinek igaza van, attól függően, hogy milyen szögből és fényviszonyok közepette szemléljük a lemezeket. Az Avensis már korábban is ügyesen adta el a barnát, ezt az autókon - szerintem - elég lehetetlen színt, mégpedig bronzos árnyalatban (itt akad pár). A receptjük azért lehet sikeres, mert a barnát inkább csak belecsempészik a fényezésbe, nem úgy, mint ahogyan az ezzel a jó meleg színnel telibekapott korábbi Mégane esetében történt.

Szóval, brokátban utazunk (még a szupervörös üthet), illetve belül itt-ott bőrbe csomagolva. No nem az üléseken feszül az anyag, mert az alulról második Sol felszereltséghez az nem jár, de jut belőle ajtókönyöklőkre, váltógombra, kormányra, középső boxra. A fémszínű betétek jobban illenek ide, mint feljebb a műfa. Az ülés kényelmes, onnan veszem észre, hogy nem veszem észre: egyhuzamban több száz kilométer után sincs hátsajgás. Az ergonómia rendben van, a kezelőszervek jól elérhető helyen, a gombok nagyok, gyorsan tanulhatók. Az Optitron órák gyújtáskor borostyán árnyalatban tündöklenek fel, nem piros, nem neonkék, tehát nem bántja a szemet, ugyanakkor egyedi. A rakodóhelyekről: duplafenekű könyöklő elöl, fedeles rekesz és pohártartó a középkonzolon, akkora ajtózsebek, hogy egy üveg is belefér. Hátul irat- és pohártartós könyöklő, zsebek az üléseken. A középkonzol eltüntethető pohártartója azért telitalálat, mert a szellőzőrács előtt van, így az italt itt, helyben hűti a klíma, nem kell betenni a kesztyűtartóba.

Az alig észrevehető, de szemmel azért látható változásokat igyekeztünk maradéktalanul számba venni. Tehát a ráncos Avensishez képest változott: mások a kormány gombjai, a menetadatok kijelzője beköltözött a műszerfalba, helyén fedeles rekesz, a fényszórók fekete betétet kaptak, eggyel kevesebb a nyílás a hűtőrácson, amelynek krómszegélyét dinamikusabbra rajzolták, a motorháztető két éle a lökhárító aljáig vonul, a hátsó lámpatestek körfényei más színben és hangsúlyosabb fémgyűrűkkel díszelegnek, az oldalsó index a tükörházba ugrott, az elülső ködlámpa kikerekedett. Ha valaki sasszemmel még észrevett valamit, kérjük, jelezze.

Lilás, nem?

Az új kétliteres, 126 lovas D-4D motor a korábbi, 116 lóerős egységet váltotta fel. Ennyi kellett az arany középúthoz. Tudjuk, hogy van erősebb és még annál is erősebb dízel, de ehhez az autóhoz a kérdéses erőforrás a gyöngy választás. Ez a minimum, és ennyivel is öröm az autózás. A 300 Nm nyomaték papíron kétezres fordulattól él, de az erő már néhány százzal hamarabb is jelentkezik. Igaz, hogy a drasztikus húzás az említett fordulat fölött kezdődik, hogy aztán nagyjából háromezerig tartson. Mindeközben némi morgást hallunk a motor felől, nyugodt haladáskor pedig szinte semmit. A hatsebességes váltó negyedikjével elfittyegünk városban, nem is kell sokat váltani, rugalmasak vagyunk. Az erőátvitel csodás összjátéka finom, rángatásmentes elindulással, jól érezhető pedálerőkkel kecsegtet. Kár, hogy a váltómű kettőből háromba néha akadt. De ez már csak kekeckedés. Nem az viszont a megállapítás, miszerint a hatalmas csomagtartó fedelének karjai belógnak a térbe, összenyomva a cuccot. Erre már régóta van megoldás, tessék alkalmazni.

Fekete...

Térjünk vissza a motorra, egész pontosan egy bizonyos paraméterére. Városi fogyasztása fél literrel kisebb, mint a gyári adat, vegyes átlaga ugyanennyivel nagyobb. Ezer kilométer után 6 literre jött ki. Autópályán 5,5. Egy forgalommentes, kihalt, hosszú városi szakaszon folyamatos és tempomatos (...) 50-nel, fékezés és gyorsítás nélkül piszkosul szemtelen 4 literes átlag adódott. Egy tankkal úgy mentem 860 km-t, hogy még maradt benne hét liter. Nem ragozom tovább.

Szürke, sárga

A dinamikus autózás mellett is megvan a takarékos üzem barátságos ténye, a kényelemről nem is beszélve. Az úthibák eltompulnak, a kormánnyal pontosan ívelgethetünk, dőlés alig, ülés tart. Egy másik dicsérendő pont a hifi. A gyári eszköz olyan tisztaságot és leképzést produkál, ami máshol extraként adott JBL és Blaupunkt rendszereket aláz meg.

És megvan, íme a brokátbordóság

A végén megjegyeztem Kántor kollégának, hogy ezt az autót most hazavinném. Mire ő somolygott: nem vagy te ennyire öreg. Nem? Na, akkor mostantól bácsizzatok.

Az Avensis 2.0 D-4D Sedan alapára 5,82 millió forint, a körülbelül ugyanilyen teljesítményű, de sokkal kisebb nyomatékú 1.8 VVT-i benzinesé 5,437. Az egyhatos benzines kivételével minden alap Avensisben van menetstabilizáló és kipörgésgátló. A Sol felszereltség minden esetben még 626 ezer, ezért kapunk többek közt elektromos tükröket, ködlámpát, eső- és szürkületérzékelőt, fogyasztásmérőt, tempomatot, hátul is elektromos ablakokat, fém-és bőrbetéteket, fényre sötétedő tükröt és kétzónás automata klímát. A versenybivaly 2,2-es dízelek 150 és 177 lóerővel még négyszázezret, illetve egymilliót igényelnek. A házon kívüli, hasonló tudású vetélytársakkal a kétliteres dízel árban és felszereltségben jól versenyez.

Varga András